2010. november 10., szerda

Egy kis szövegelés....

Új ékszerek híján most csak egy kis monologizálás:

Először is nagyon örülök, hogy a vörösiszap-katasztrófa károsultjai javára felajánlott féltett kincsem elkelt az árverésen 7000 forintért. A győztes már meg is kapta (köszönöm, ó, Magyar Posta!!), és azt mondta, hogy képen is nagyon szép volt, na de élőben aztán.....!!!! Ez nagyon jólesett, viseld egészséggel, Zsuzsa!

Jó pár hete ihlettelen vagyok, vagyis ötletem rengeteg lenne, és neki is állok néha, de aztán nem is olyan, nem úgy áll, nem úgy fekszik, mégsem olyan a színe.... Még szerencse, hogy tulajdonképpen időm sem lenne most fűzni nagyon, mert el vagyok havazva "polgári" foglalkozásommal kapcsolatos munkákkal. No de azért nem adom fel, mert az agyamban rengeteg minden kavarog, egy nagy káosz van benn gyöngyügyileg, de szépen megvárom, míg kitisztul a kép, és végre megtudom, mi akar megszületni végre a kezeim között.... :-) Várom már a pillanatot, mert elvonási tüneteim vannak, de tényleg. Ezt csak az ismerheti, aki hasonlóan a gyöngyök rabja. Szóval ne hagyjatok el, nemsokára jövök új darabokkal, amik reményeim szerint szépek is lesznek, ha már ennyit vajúdok velük.....

Minden látogatómnak ölelés..... :-)))))

2010. október 27., szerda

Őszi szett egyben

Nagy szerencsémre volt alkalmam egy fotót készíteni az egész szettről egyben, mert így mutat jól igazán. :-)

2010. október 24., vasárnap

Ősz



Egy régebben készült kígyókarkötőhöz rendelték, és imigyen szettesedett.....

2010. október 17., vasárnap

Türkiz-piros kombó


Régi vágyam volt egy ilyen türkiz-piros kombó. Az első képen előbukkanó, nem oda való kis cérnát már sikeresen eltüntettem.... :-)

2010. október 16., szombat

Segítség... Indul a licit!!!!!




Zsuzsi blogján találtam ezt a blogot, ahol egy-egy felajánlást lehet tenni a vörösiszap-károsultak javára. Elküldtem annak az ékszernek a képét, amit szeretnék elárverezni, hogy a befolyt összeggel a rászorulókat lehessen támogatni.

A kikiáltási ár 2000 forint.
A postaköltséget én állom.

Itt lehet licitálni úgy, hogy hagysz egy megjegyzést.

Segítsünk együtt!!!!

2010. október 9., szombat

Coco a nyakba fülivel


Kipróbáltam, milyen ez a minta nyakbavalónak Szerintem egész jó. Ezeket a gyönyörűséges lilás matt dropokat Zsuzskától vettem, ezúton is köszönöm neki, imádom a színét!!!!!!

Ezenkívül köszönöm a díjat, amit kaptam, Hermikének, Zsanninak és Timinek, és továbbadnám mindenkinek, aki szereti a gyöngyöket!!!!! :-)

2010. október 3., vasárnap

A sokadik....


Már úúúúúúúgy hiányzott ez az érzés..... :-)

Körbe-körbe

Még soha nem készítettem ezzel a technikával semmit, mert azt hittem, nem fogom szeretni. Pedig de. A bicebócaság pedig idővel javulni fog (vérmes reményeim szerint). :-)))